Végtelen útra keltél, s én itt maradtam.
Tudtam, hogy elmész, bár fájt, de nem tagadtam,
Fájni is csak kínzó hiányod fog nekem,
Szereteted megtöltötte jóval szivem.
Fülembe cseng most is, hangodnak dallama,
S azt kívánom, bárcsak mindenki hallana.
Imádkoztál értem éveken keresztül,
Most én teszem ezt, bárha fájdalmam enyhül,
Csak a szereteted enyhíti bánatom,
Ez mondatja velem: Nem kell a szánalom!
Csendben elaludtál, nem fáj már semmi sem,
Ott fenn majd találkozunk, ez lett az én hitem.
Erőd lett az erőm, hited az én hitem,
Szereteted lángját, hidd el tovább viszem.
Nem búcsúzom, mert örökké velem leszel,
Azt mondtad, kétségben nézzek az égre fel.
Tőled tanult dalaimmal fohászkodok,
Amíg csak e földön nélküled itt vagyok.
Örökké bennem élsz míg le nem hunyom szemem,
Bennem él mosolyod és érzem fogod kezem.
A szeretet mit nekem adtál, vezérlő fonalam,
Szívembe írt szavaidnak égig érő sora van.
Bíztatást várva, még most is hozzád fordulok,
Nem törődve azzal, hogy nélküled itt vagyok.
A kongó ürességet emlékekkel töltöm,
A tőled jövő melegséget lelkemben őrzöm.
Ha bántottak a "nagyvilágban" , s sírva hazamentem,
Te nem szóltál, csak átöleltél, így volt minden rendben.
A világ rögtön helyére állt, bár nem történt semmi,
Nekem az is elég volt, hogy így tudtál szeretni.
Álmom gyakran hozzád vezet, s bár ez csak egy álom
Amíg újra veled vagyok még ezt sem bánom.
Mikor reggel felébredek tudom: megérte!
Hogy halhattam a hangodat hálás vagyok érte.
Válasz:
Szia gyermekem Köszönöm ezt szép felemelő érzést amit ez a vers hozott számomra. Most már csak az emlékekkel táplálkozom én is.
Szerző: Scherika Légy velem...
Ma légy csendes, kérlek ne bánts,
Vigyázz rám, hogy porba ne ránts.
Kedvetlen, s bús ma a napom,
Az élet, az álom fáj. Nagyon.
Bánt a nap, a fű, a virág,
Az is bánt, hogy szép a világ.
Velem van baj, azt is tudom,
Mégis én a földet rugom.
Szemeim könnyesek, kérlek,
Ne vedd magadra, ha sértlek.
Bocsáss meg, ha szavam ártó,
Vagy hangszinem sértő, bántó.
Nekem is lehet rossz napom
Előfordul, nem tagadom.
Ne szólj, kérlek, csak légy velem,
Ha mégis szólsz, csak csendesen,
Lágyan vedd ajkadra nevem,
Hogy a holnapom szebb legyen
A halál kapujában visszanézünk a múltra
Sóvárogva vágyakozunk már erre az útra
Hol a csend és béke honol, s a szeretett
Oly hihetetlen oly édes, hogy ott lehettek
S könnyes arcokat látok, síró embereket
Ne sírjatok, egy nyugodtabb helyre megyek.
S fentről...... szemmel tartalak benneteket
Életem végéhez ért nincs kétségbeesés
Nincs fájdalom, nincs félelem sem sírás
Nem érzem, hogy itt bárki is hibás
Eljött a perc, mire már annyira vártam
A halál kapujában ismerős arcot láttam
Szemem könnybe borult ő átölelt csendesen
S éreztem ezt a boldogságot régóta keresem
Két hosszú éve már...
És most újra fáj...
Két hosszú éve, hogy elvetted tőlem,
de még mindig nem gyógyult a szívem.
Istenem...Miért? Miért tetted?
Azt ki mellettem volt, s dédelgetett.
Kinek annyit köszönhettem,
ki mindig ott volt mellettem.
Elvetted Őt, ki mellettem állt.
Őt, ki mindig rám talált,
hisz,ha pillanatokra tűntem is el,
Ő tudta keresni hol kell.
Tudta merre járok, ha épp nem voltam vele.
Tudtuk, hogy mit súg a másik szeme.
Egymásra néztünk, s láttuk mit gondolunk,
Egymás szemébe nézve erősebbek voltunk.
Úgy szerettem, mintha apám lett volna!
Mintha létem, az ő létén múlna.
Évekbe telt mindezt felépíteni,
S te egyetlen pillanattal tudtad romba dönteni.
Képes voltál rá! Meg tudtad tenni!
Akkor a fájdalmat miért nem akarod enyhíteni?
Ha ily könnyedén vetted el tőlem,
miért nem hagyod nyugodni a lelkem?
Kérlek téged, ha már Őt vissza nem adod nekem,
legalább e fájdalomtól szabadíts meg engem.
És könyörgöm neked, legyen gondod rá,
hogy ne szenvedjen fent hiányt a Nagypapám!
„Szerző: Scherika Ösz
Beérett a gyümölcs, most kell szüretelni,
A nyár utolsó dalát, meg kell ünnepelni.
Voltak nagy melegek, voltak nyári esők,
De előbújtak már a "fedélkeresők".
Magtárba költözik immár a kisegér,
Tücsök koma egyre kevesebbet zenél.
Mókus tölti fészkét, indulnak a fecskék,
Téli szállásukra kerülnek a jerkék.
Készül a természet nyugodt pihenésre,
Még utolsót vigad az őszi vetésre.
Varjak bújnak elő, kárognak az őszre,
A reggeli harmat, átváltozik ködre.
Hűs nappalok jönnek, hamar sötétedik,
Fűteni kell lassan, a tél közeledik.
Magányos fa vagyok, mit elhagyott a levél,
Csak reménykedhetek, tavasszal visszatér,
Ágaim csupaszon merednek az égnek,
Hidegtől... jövőtől...így...egyedül...félek.
Szép volt ám a tavasz, amikor rügyeztem,
Én voltam a legszebb az egész ligetben.
Barátaim lettek, méhek és madarak,
De ők is mind elmentek, elhagytak.
Meleg nyári napon, árnyékot nyújtottam.
Szerelmes szíveket bokromba bújtattam,
Szép termést ígértem, fészket raktak rajtam,
Mégis most lelkemmel magamra maradtam.
Még az ősz is jó volt, az emberek jártak,
Bár azt nem szerettem, mikor jól megráztak.
Lehulltak dióim, elhordták a termést,
S én egyedül hordom, telem minden terhét.
Csillag hullott, több is, a múlt éjen,
Megkönnyeztem én, míg végignéztem.
Egy régi népi rege azt dalolta,
Egy emberért, egy csillag hull a porba.
Tudom, mert nékem is volt csillagom,
Mely aláhullott váratlanul, egy napon.
Szívem szakadt, akkor, a csillagért,
Hisz nem tudtam, hogy ő, csak hazatért.
De jött egy álom, és múlt a félelem,
Hogy maga a fény, az egész életem.
Hisz csillag vagyok én is, valaki egén,
Én vagyok neki, az örök remény.
S ha egykoron, majd, ejön az idő,
Hulló csillag leszek, múlt, és nem jövő.
De emlékezni fognak rám mindazok,
Akiknek most csillagként ragyogok.
Csillag voltál, Édesapám, egykoron,
Örök remény a lányodnak, én tudom.
A szívemben, az a csillag most is ég,
Velem vagy, bár csillag hullott lelkedért.
Cselszövések, bábok vannak hatalmon,
Száraz kenyér jut, néhol az asztalon,
Ellopják, mind, azt ami még megmaradt
Eltipornák a kis, csöndes falvakat.
De legbelül, ébred már a Magyar Nép,
S ha felébred, jaj lesz annak aki vét.
Vigadnak még, de már félve mulatnak,
Miközben épp azt nézik mit lophatnak.
Elvették azt mitől nagy nép a magyar,
Félelemben tartották, majd belehal,
De büszke már, kinek nincs mit félteni
És a világ ítélete ébreszti.
Azt hitték, ha sokat mondják, elmegyünk.
De nem! Mert ez az ország kell nekünk.
Mert a miénk, senki el nem veheti,
Még ha pénnzel a világot megveszi.
Nem eladó! S ha árulók eladták,
Visszaszerzi hamar azt a magyarság.
Más országok rossz termékét vehetjük,
A miénk jobb, de mi azt nem ehetjük.
Ingyen osztják, piti pénzért, de máshol.
A vacakra ingünk rámegy, gatyástól.
Ám meglátják, ha mi egyszer ébredünk,
Más népek is együtt ébrednek velünk.
Megölték a gazdaságunk, iparunk.
Mérgezik az ételünk és italunk.
Céljaikat siker mégsem övezi,
Mert ez a nép már a szívét követi.
Meglátjátok! Ébred már a Magyar Nép,
S jaj lesz annak ki országa ellen vét!
Mint lelógó szomorúfűz vízbe hajló ága,
Úgy lógok nyomorult éltemen hiába.
Mocskos, bűzös lében, békanyálban ázva,
Behúnyt szemem mögött, esőcseppet várva
Találkozunk néha, fáradt nap-nap után,
Szomorúfűz, meg én, lét céltalan útján.
Gúzsba kötött remény, esélytelenséged
Mázsás kő húz, le a bűnbe téged.
Szennyes világunknak ártalmatlan vére,
Rothadó fakéreg értelmetlen vége.
Lombok között, jövőtlen időben állva,
Fáj, a világnak néma ártatlansága.
Két olajfolt között, mint gyémánt szikrázik.
Fényében, tükrében, szúnyoglárva játszik
Ennyi a napsugár: Pillanatnyi álom,
Létünk börtönében, remény telve várt nyom.
Szívtelen gonoszok, néma gyermekkönnyek
Félelemtől, béna gondolatok gyötörnek.
Még ki sem tetted a lábad a házból,
Már azt éreztem, borzasztóan hiányzol. Nem tudom mi ez, de élvezem
Ettől az érzéstől lett szebb az életem!
Nem hallani akarom, hogy szeretsz
Ne mondd, de kérlek, éreztesd!
Nem tudjuk meddig fog tartani,
Nem tudjuk ki fogjuk-e bírni!
Kibírjuk-e az aljas hazugságokat,
Miket az irigyek rólunk árasztanak!
Én bízom benned, csak neked hiszek, senki másnak,
De bízz bennem te is, tudd, soha meg nem csalnálak!
Csak te kellesz nekem, téged szeretlek
Ha nem vagy velem, csak téged kereslek!
Csak annyit tudok mondani kedvesem,
Köszönöm, hogy vagy nekem!
2008.11.30. 19:05
Mosolyod
Ha láthatnám a mosolyodat
Fejembe fészkelt a gondolat
Mit meg nem tennék Neked
Csak együtt lehetnék Veled
Ha láthatnám a mosolyodat
Megsimíthatnám arcodat
Szárnyal most velem a képzelet
Megfoghatom a két kezed
Ha láthatnám a mosolyodat
Ragyogna érte fenn a nap
A hold ezüstjét szórná ránk
Megszépülne e csúf világ
De nem láthatom már arcodat
Nem hallom kedves hangodat
Sötét a világ, s szomorú
Szívemben tombol a háború
2008.10.18. 20:32
Búcsú papámtól. írta: Kerekes Anita
Elmentél tőlünk, elhagytál minket
Engem is, s már csak emléked éltet
Hiányod teljesen elviselhetetlen,
Nélküled üres minden,s idegen.
Nincs már, aki meghallgat a bajban,
Aki szeret, de nem füröszt tejben-vajban,
Nincs, aki helyrehozzon mindent egy vihar után,
Csak valaki, aki hatalmas űrt hagyott maga után!
2008.10.17. 12:40
Anita unokám bucsuzása szeretet férjemtől.
Búcsú papámtólszerző : Kerekes Anita
Az arca fáradt volt, s már kissé öreg,
De lelke fiatal volt, s erős, mint a cövek!
Mindig mosolygott, csak ritkán sírt,
S most takarja a mélységes, temetői sír!
Szeme kedves volt, s fáradt, az is.
Szemében láttam, mellettem áll, bármi történjék is!
Végignézte ahogy felnövök, s megvalósítom álmaim,
S bíztatott, segített, hogy elérhessem céljaim!
Haja fekete volt, s egy-két hajszála ősz.
De dolgozott akár nyár volt, tél, tavasz vagy ősz!
S mert szerettük őt( ő is minket) elengedni nehéz.
Az Élet egy pillanat,jön-megy...ennyi az egész!
Lelke velünk marad,amíg csak élünk,
Akármi lesz is, soha, semmit nem feledünk!
Az arca, a lelke, a szeme, a haja... Nyugodj békében Drága Nagypapa!
2008.10.17. 12:39
Búcsúszerző: Vári Erika Lányom verse
Édesapám! Hallod-e a hangom?
Most, hogy már én a tied nem hallom.
Szívem egy darabját elvitted magaddal,
Nem vigasztalsz többé nyugtató szavakkal.
Édesapám! Hol vagy, hol keresselek?
Miért nem maradtál még, hogy szerethesselek?
Elhagytál minket egyetlen éjszaka,
Nem bátorít többé, akinek nincs szava.
Nézz le ránk néha majd Drága Édesapám,
Vigyázó szemeddel keresd édesanyám,
Ha az én szívem fáj, hogy fájhat az övé,
Hogy nem fonod többé karjaidat köré.
Édesapám tudod mily bánatot, hagytál,
Édesanyád szíve, hogy milyen mélyen fáj,
Nem mosolyogsz többé, nem csókolod arcát,
Nincs, ki enyhítené, örökös fájdalmát.
Szívedben mindig csak szeretetet hordtál
Te voltál a jó, ami csak otthon vár
Szívünkben örökké lesz helyed, ne félj,
Mert akit szeretnek az ÖRÖKKÉ ÉL!!!!!!
-----------------------------------------------
Még mindig szerző: Vári Erika
Egy könnyes fájó éjjel,
Elmentél a reménnyel.
Elvitted magaddal,
Nekünk nem is maradt
Csak szívünk roskad,
A fájdalom alatt.
Ekkor magányos lettem,
Pedig van, ki szeressen.
Nem vagyok egyedül,
De te nem állsz mellettem,
A lelkem utánad kutat,
Még nem találja az utat.
Lezárt szemem mögött látlak
Minden imám érted, száll csak
Perc, nem múlik nélküled,
S nem ölellek többé téged
Agyamban a tudat, újra robban,
Miért nem szerettelek jobban.
Még mindig arra ébredek,
Hogy nem találkozhatok veled,
Hogy csendes szavaid múlnak
És már csak a múltba nyúlnak,
És még összeszorul a gyomrom
Mikor drága nevedet, kimondom.